udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 1 találat lapozás: 1-1

Névmutató: Lábas János

2007. október 5.

Régi vágya teljesül a máréfalvi Kovács Piroska nyugalmazott tanárnőnek, az általa évek óta kutatott korabeli dokumentumok, írásos források ismeretében sikerült végre a régi templom nyomaira bukkanni a faluközponttól mindössze 300 méterre fekvő Botosdűlőn. A székelyudvarhelyi múzeum fiatal régésze, Sófalvi András – aki ötödmagával, köztük régészhallgatókkal – végzi a feltáró munkát, tájékoztatott az ásatás eddigi hozadékáról. Ezen a területen évek óta az eke nyomán, feltételezhetően egy középkori templomból származó tégla, kő, habarcs, emberi csontok kerültek felszínre. Kovács Piroska tanárnő levéltári kutatásaira hivatkozva elmondta: a gyulafehérvári püspökség irattárában olyan folyamodvány szövegét őrzik, amelyben Lábas János páter az 1600-as évek derekán a régi, omladozó templom helyébe új megépítését szorgalmazza. (Egyébként a mai templom 1772-ben épült.) Eddig két kutató-szelvényt húztak. Az elsőben már felszínre bukkant egy régi cinterem fala, merőleges rá egy másik falrész, amely feltehetően a hajdani kaputorony, netán harangtorony maradványa lehet. A másik szelvényben egy középkori gótikus és egy korábbi félköríves templom szentélyére bukkantak. /Kristó Tibor: Botosdűlő feltárja titkait. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 5./


lapozás: 1-1




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék